HÁNY EMBERT DEPORTÁLTAK A MAKÓI GETTÓBÓL?

A makói „történelmi gettóból” 1944. június 16-án deportálták a város, valamint Csanád-Arad-Torontál megye Központi és a Torontáli járásainak zsidóságát. Bár kedvezőek a forrásadottságok, a megyei deportálási listák hiányoznak. Randolph L. Braham előbb háromezer, majd kétezer főre becsülte a gettóba zártak számát. A Makói zsidó emlékkönyv szerint számuk 1600 körül lehetett. A rekonstrukció első lépésében a deportáltak pontos számát határoztuk meg. Eszerint a makói gettóból június 16-án 1606 főt szállítottak a szegedi gyűjtőtáborba. Adminisztrációs hiba miatt „a szállítmányból kimarat” Mayer Imrénét június 17-én, Weisz Ferencet és Frankfurter Józsefnét családjával együtt június 22-én szállították át a gyűjtőtáborba. Legújabb kutatásaink alapján tehát 1944. június 16. és 22. között a makói gettóból 1613 főt deportáltak Szegedre.

A makói deportálási lista rekonstrukciójának nehézségei

Az IHRA projekt keretében először a makói gettóból deportáltak számát rekonstruáltuk. Rendőrségi források alapján pontosan meg tudtuk határozni, hogy 1944. június 16-22. között 1613 főt szállítottak a szegedi gyűjtőtáborba. Azt, hogy kik voltak ezek a személyek, már sokkal nehezebb volt meghatározni. Leggfontosabb forrásaink a deportálás napján készített „motozási listák” voltak, ezek azonban csak kb. 800 nevet tartalmaztak. A munkát nehezítette, hogy gyakoriak voltak a névazonosságok: 1944 tavaszán például három Grósz Hernikné élt Makón. A négy veszteséglista sem könnyítette meg a rekonstrukciót, mivel a listák több ponton eltértek, vagy ellentmondtak egymásnak. Ráadásul a listákon az utónevek héber/jiddis változatban szerepeltek, ami tovább nehezítette az azonosítást. Az USHMM adatbázisaiban elsősorban lágerekben készített listákat találhatjuk, amelyek szintén pontatlanok, mivel a deportáltak adatait elsősorban bemondás alapján rögzítették. Használtuk azokat a bejelentőlapokat is, amelyek a Yad Vashem őriz. Ezeket a hozzátartozók, távoli rokonok töltötték ki évtizedekkel a történtek után, így sokszor szintén pontatlan adatokat tartalmaznak. Az áldozatok többségét nem anyakönyvezték, ha mégis, akkor a halál vélelmezett időpontját adták meg.

Az adatokat összesítve volt olyan személy, aki a különböző források szerint Auschwitzban, Dachauban, vagy a keleti hadműveleti területen hunyt el. Az adatokat ezért nagyon alapos forráskritikai vizsgálatnak vetettük alá, ahol lehetett, felvettük a kapcsolatot a még életben lévő hozzátartozókkal. A rekonstrukció eredményeként jelenleg 1619 nevet tartalmaz a makói deportálási lista, amelyet új források felhasználásával folyamatosan frissítünk és pontosítunk. 

Mann Lipót (Leopold/Chanaja Yom Tov Lipe) és családja az 1930-as évek végén
 (forrás: Yad Vashem)

Az írás szerzője: Urbancsok Zsolt (MNL CSML Makói Levéltár)

Loading

About the Author

You may also like these