Nyugdíjas koromra családtörténeti kutatóvá érlelődtem. A nyolcvanas évek elején távozott anyám „oral history”-jának köszönhetően föl tudtam deríteni és a Szegedi Judaisztikai Közlemények 9. kötetében közzé is tudtam tenni „ZSIDÓ CSEKONICSOK – címmel a szegedi Bamberger, Benedikt, Kárász, Landesberg, Prosznitz és Szivessy családok kiválóságai” töméntelen jótetteit, melyeket a város kultúrájának, gazdaságának és hitéletének érdekében cselekedtek.
De nem volt ez a ténykedés mindig így – majd’ 50 éve gazdaság-fejlesztési kutatás volt a fő tevékenységem. A szolgáltatások igen korai (pártállami) gondjaival, a szervezetek működési rejtelmeivel, az innováció problémáival és kiváltképpen a kisvállalkozások működési feltételeivel foglalkoztam. Ama korszak leszálló ágában, – a ’70-es és ’80-as években – buzgón látogattam a közgáz egyetemen a LISKA-vitaesteket és nagyon korai kutatója lehettem a vállalkozások „szabadítását” célzó nagy nyitásnak, a „géemká – végéem – kisszövetkezet – szakcsoport – péjété – kákáté” indításra készülés szakmai-társadalmi feltételeit vizsgáló kritikai elit csapatnak. Mindezeket azért kellett előrebocsátanom, mert a rendszerváltás után érdekelt, izgatott, hogy vajon megfigyelték-e ezeket a „bomlasztó-tévelygő” és reformista szereplésemet: rólam mit találhatnék az ÁBTL (Állambiztonsági Szolgálatok Történelmi Levéltára) gyűjteményében.
Körülbelül 10 évvel ezelőtt tehát keresési kérelmet nyújtottam be a VI. kerület, Eötvös utca 7-ben székelő levéltár ügyfélszolgálati irodájában, ahol a kutatási indítványt nyilvántartásba vették és csendben várakoztam az eredményre. Már egy évnél hosszabb idő is eltelt a kezdeményezés óta, érdeklődéseimre nyugalomra intő és türelmet kérő válaszok érkeztek, mígnem újabb egy év múlva behívtak azzal, hogy énrólam nem –, de ha édesanyám neve Landesberg Györgyné volt, akkor – róla viszont találtak valamilyen anyagot. Még kértek pár hónapnyi türelmet, majd újabb behíváskor, az engem egyenes ágbeli leszármazottat megillető, ún. „érintett jogállású” helyzet igazolása után 2015. február 17-én keltezett „betekintési kérelemre” átadtak egy 40 lapot számláló másolati anyagot, amely 1944 nyarához vezetett vissza.
Ez egy „Vizsgálati dosszié” volt Görgényi István ügyében, amelynek első lapján anyám 1946. március 14-én a „Tisztelt Igazoló Bizottság”-hoz benyújtott feljelentése olvasható a következő szöveggel: „Alulírott ezennel feljelentést teszek Görgényi István rendőrtiszt ellen, mert 1944 évben a gettóban való internálásunk idején a férjemnek a gettóban elhelyezett ládájából igen értékes bélyeg gyűjteményét erőszakkal elvette és még a mai napig sem kaptuk vissza. Görgényi mint rendőrtiszt működött az időben és hivatali hatalommal való visszaélést követett el, amikor pressziót alkalmazva eltulajdonította férjem értékes bélyeg gyűjteményét. Kérem az igazoló bizottságot, hogy szíveskedjék Görgényi igazolási ügyét újra napirendre tűzni, mert a fasizmust híven kiszolgáló és Szálasira felesküdött rendőrtiszt nem lehet a demokratikus Magyarországnak is hű őre. Aláírás: Landesberg Györgyné Schiller Ilona Kossuth L. sug. ut 19.”
Ezt kihallgatási jegyzőkönyv másolata követi, amely anyám kihallgatásának a részleteit tartalmazza, e szerint a főhadnagy hívatta anyámat a zsinagógában elhelyezett ládához, ahol azt fölnyittatta és a két nagy alakú és vaskos bélyegalbumot „elvette azzal, hogy a németek úgyis elvisznek minket és ő ezt magának megtartja. Helyesebben benyúlt a ládába és kivette a két albumot. Deportációból történt hazaérkezésem után Görgényi főhadnagyot fölismertem és követeltem vissza a bélyegalbumokat. Nagyon meg volt ijedve és mondotta, hogy azok jelenleg Szegeden nincsenek, el fog értük utazni és így hónapokra rá többszöri sürgetésünkre az egyik albumot vissza is adta. Ezek az albumok mai értékben nagy összeget képviselnek.” [Ezek éppen a hiperinfláció hónapjai voltak.]
Anyám a kihallgatás során hozzátette, hogy tud arról, hogy motozáskor barátnőjétől nagy értékű ékszereket vettek el a rendőrök, erre nézve az 1945 őszén fölvett DEGOB-jegyzőkönyvekben is rengeteg párhuzamot lehet találni. Frojimovics Kinga – Molnár Judit: Szeged–Strasshof–Szeged Tények és emlékek a Bécsben és környékén „jégre tett” Szegedről deportáltakról 1944–1947 című múlt év őszén megjelent könyvében több tucatnyi hasonló történet került emlékeztető rögzítésre.
Visszatérve anyám történetéhöz, azt rövidre fogva összesűrítem, hogy a velem való terhességének utolsó két hónapjától fél éves koromig, 1946 novemberének végéig összesen nyolc jegyzőkönyvet vettek föl az ügyben, míg végül azt „bizonyíték hiányában” minősítéssel megszüntették. A közbenső 35 lap tartalmának közel a fele kitakarás, ide csak a véghatározat indoklását írom. „[…] Gyanusított, mint a M. Államrendőrségnek 1942. év február 6. napjától tagja, Szegeden teljesített szolgálatot 1944. október hó 8-ig, amikor is a kapitányság akkori vezetőjének parancsára Budapestre távozott. Onnan ugyanazon év novemberében Kaposvárra, majd Mosonmagyaróvárra helyeztetett, ahol 1945. április elsején a felszabadulást is bevárta; 1945. április 2. napja óta pedig a demokratikus rendőrség szolgálatában állott. E szolgálata 1945. május 5. napján megszűnt, mert eredeti állomáshelyének elfoglalása végett utbaindult Szegedre, ahol 1945. május 12-én beosztást is nyert. Ezt követőleg 1945. június 28. napján a szegedi V. számú Igazoló Bizottság – mivel ellene bejelentés nem érkezett – igazoltnak mondotta ki. […] A további nyomozást mellőzte a népügyészség, az a tény, hogy a két bélyegalbum közül az egyik elveszett, nemcsak hihető, de Magyarország akkori közállapotát tekintve a Dunántúlon, Mosonmagyaróváron teljesen valószínűsítve is van, miért is gyanusított terhére e részben sem lehet bűncselekményt sikerrel megállapítani és bizonyítani. […] Ezért a nyomozást a rendelkező rész értelmében megszüntettem. Szeged, 1946. évi november hó 13. napján. dr. Bite Ferenc népügyész.”
Való igaz, 1945 nyarán (anyámtól) még nem érkezhetett bejelentés, hiszen a Strasshof – Bergen Belsen – Theresienstadt helyszíneken eltöltött majdnem teljes évig tartó lágeréletből 1945. augusztusának elejére tudott csak hazavergődni. Az első szegedi hetei ingóságainak visszaszerzésével teltek: valakinél megtalálta Singer varrógépét és haza is vitette, másutt szobányi nagyságú kárminvörös afgán perzsaszőnyegét lelte meg; föltekerte, vállára vette és hazacipelte. Egyébként Molnár Judit. Zsidósors. 1944-ben az V.(szegedi) csendőrkerületben. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1995. című könyvében precíz listázásban megtaláltam azon kvalitásos festmények (Hermann Lipót, Kohán György, Vadász Endre stb. művei) fölsorolását, amelyeket anyám a gettóba kényszerítéskor leadott, azok egy részét vissza is kapta, más részüket „eltűntnek nyilvánították”.
Budapest, 2022. november 30.
Lányi Pál
About the Author
